HTML

Szicília körül

Útleírás, Hajónapló, Beszámoló

Két hét Szicília körül vitorlással.

Friss topikok

Naptár

2010
<<  >>
jan feb már ápr
máj jún júl aug
sze okt nov dec

17.nap

2010.07.20. 22:50 akiga

17.nap:

 A kompon a hangosbemondó ébresztett reggel 8-kor, hogy csak 11:30-kor érkezünk Civatavechiába. Ez azért nem jó, mert így éjjel lesz, mire hazaérünk. Az információnál kellően idegesek is voltak az utasok. Ott arra hivatkoztak, hogy motorhiba történt. De ekkor jutott eszembe gyanús volt a pilot, és a szinte fele akkora sebesség is.
  Végül délre kötött ki a hajó. Lementünk a kocsiba, ott vártunk 10 percet mire sorrakerült a mi szintünk. Gyorsan kigurultunk, majd egy árnyékos helyen bevártuk a másik autót. Utána kicsi pakolásztunk, beüzemeltem a GPS-t majd nekivágtunk az odőnkénti 35 fokban a haza vezető utnak. 12:35-kor indultunk ki a kikötőből. Háromszor álltunk meg tankolni. Egyszer Olaszban úgy 300 km után, egyszer Szlovéniában. Szlovéniában csak annyit vettünk, hogy kitartson Magyarországig, mert ott olcsóbb. Utána pedig Magyarországon. Már kigyulladt a tankolásjelző mire végre kutat találtunk.
 Mikor besötétedett, akkor már nem volt olyan meleg. Az út végén még egy kis izgalmat okozott hogy itthonról 400m-re megállított egy rendőr. Villogva jött utánunk. Szerencsére csak általános ellenőrzés volt. Érkezés 0:15-kor 15 perccel előbbre, mit ahogy az Igo jósolta. Jól jöttünk, nem álltunk meg, csak a tankolás idejére. Szerencsére kicsi volt a forgalom. És a hétvége miatt kamionstopp is volt. A balatoni forgalom már lecsengett este 10-re, mire odaértünk.

Képek megjelenése 2-3 nap múlva fokozatosan várható. Valószínűleg ömlesztve, 1-1 mondatos leírásokkal.




 

Szólj hozzá!

Címkék: autópálya komp hazaút

16.nap

2010.07.20. 19:48 akiga

16.nap:

Reggel 6 körül kel mindenki, sok a munka.
Teendők:-Ki kell pakolni a konyhát
    -Búvár cuccot, tengeri szerzeményeket elcsomagolni
    -Konyhát elpakolini
    -Mindenki a személyes cuccát össze kell rakja
    -Szemetet kihordani
    -Minden cuccot elvinni a kocsikhoz, és ott bepakolni
    -Szendicset csinálni, reggelizni

9:30-ra minden cuccot kipakoltunk, kivittünk, majd bevittünk.
10:30-ra befejeződött a hajóátvétel.

 A korlát a szemünk előtt ment el javításra: Egy fickó robogón a nyakába akasztva vitte el. Nyaktörő mutatvány lehetett az út.
Zuhanyzás után kettévált a csapat. Én a kikötőben maradtam, lemostam a kocsik ablakait a homoktól, és megnéztem tüzetesen minden hajót. És egy árnyas helyen próbáltam behozni a lemaradást az írásban. A többiek vásárolni, várostnézni mentek. Vettek süteményt, sajtot, limoncellót az otthoniaknak, illetve otthonra.

 14-15 közt mindenki visszatért, kivéve lengyel barátainkat, mert az ő repülőjük másnap indul csak, ezért ők egy hotelba költöztek át.

 16 órakor beültünk az autókba, átmentünk a kompkikötőbe ami már jól ismert útvonalon volt megközelíthető. Szeinte elsőre  helyre álltunk.
 Pontban fél hatkor elsők között mentünk fel a kompra. Most már rutinosan mind az autóban ülve mentünkbe, majd bent kiszállva mentünk fel belső lépcsőn a kabinunkba. Az első illetve második emeleten álltak a kocsik. Bent a recepción találkoztunk össze újra, mi már tudtuk, hol a kabinunk. Gyorsan elhelyezkedtünk, majd kicsit ettünk ittunk, majd mentünk ki a fedélzetre megnézni az indulást. Váratlanul már 18:50-kor elindult a komp pedig csak 19:00-kor kellett volna indulnia.
 Kint a hajó mellett sirályok repkedtek, és élvezték hogy a komp mellett felszálló meleg levegőben vitorlázhatnak. A hajót a kikötőből kicsi pilothajó kísérte ki. Vártuk miért is jön mellettünk, majd hirtelen teljesen a komp mellé állt, és valaki átszállt rá a kompból. Ez kicsit furcsa volt, hogy egy hetente 3-4-szer közlekedő kompnak pilotra van szüksége.
 Mikor elhagytuk a kikötőt visszatértünk a hűvös belső térbe. Zuhanyzás, alvás, kártyázás vette kezdetét. Leültünk a közösségi térbe. Körülöttünk egyre többen gyűltek sorba, nem véletlenül, mert ott volt az önkiszolgáló étterem. Ilyenkor mindenki egyszerre akar enni. El is kellett ülnünk egy másik asztalhoz. Este 9-10-ig játszotunk majd mindenki lefeküdt. Utána én újra blogot próbáltam írni a tök üres közösségi térben. Kezdetben jól haladtam, majd kpróbáltam van-e wifi. Ez hiba volt. Mert volt. Így gyorsan elkalandoztam a neten, meg kezdtem csetelni. Utána erőt vett rajtam a fáradtság. Körülsétáltam még egyszer az egész tök üres hajót. Volt disco-bár, piano-bár, casinó, 3 étterem, sima bár, büfé, mozi, konferenciatermek, uszoda(sajnos zárva). Még "szupermárket" is volt, rendes szalagos pénztárral, meg mindennel, ahogy az kell.
Kicsit ugyan furcsáltam, hogy a komp csak 14-15(~25km/h) csomóval megy míg ide felé 25 csomóval ment.

Visszatértem a kabinba, zuhanyoztam, majd lefeküdtem.

   

Szólj hozzá!

Címkék: komp hazaút hajóátadás

15.nap

2010.07.20. 19:43 akiga

15.nap:

Utolsó hajózási nap. :-(
 Reggel korán indulnánk. A legénység fele alszik. A szél oldalról fúj, a hajó jobb oldala felől, kb.90 fokban. Ennek még lesz jelentősége a későbbiek folyamán.
 Az indulás általában a következőkeppen zajlik. Motor indul üresben, kormányos a helyén. 1-1 ember hátul, 1elöl. Hátsó kézbeveszik a köteleket, első ember parancsra leköti a mooring kötelet, bedobja a vízbe. Ha lesüllyedt, "Úszunk!" kiáltással jelzi, szabad az út. Ekkor hátul engdik a kötelet, majd fokozatosan bevonják. A kormányo sgázt ad, és elhagyjuk a helyünkket.
 A következő eseményeknek csak végén voltam jelen, a balesetet idején félálomban aludtam a szalonban.

 Az indulás most sajnos nem volt ilyen egyszerű. Mivel szemből fújt a szél nem volt különösebb jelentősége a hátsó kötleknek. lekötjük őket, és szinte rögtön bevonjuk.
Motor indul, mooring kötél leköt, vízbedob: "Úszunk!" Elindulunk lassan előre. Igen ám de a szél fúj kicsit oldalról. Elkezdi, lassan elfordítani a hajó orrát balra. Erre a kormányos gázfröccsel reagál. Nagyobb sebességgel, jobb az iránytartás. Nincs más választás gyorsan el kell hagyni a szűk helyet Ha lefújna a szél, akkor az a szomszeéd hajók kötelére sodor, ahonnan motorral önerőből nagyon nehéz a szél ellenében szabadulni. Hajónk utolsó két métere még bennt van a hajóhelyen, amikor is az általunk elhagyott helyet elkezdi kitölteni a két szomszédos hajó. Ekkor a hajó végétől 1,5 méterre lévő bal oldali korlát oszlopába beleakad a jobb oldali szomszédos vitorlás orrára erősített horgony. Kormányosunk látja ezt, kb. 20 centivel a beakadás előtt de már tehetetlen. 1 centin múlott, a kerek korlát belső felébe akad a horgogy ami így az íves horgony tövéig bevezeti a korlátot teljesen kiakaszthatatlanul. Megrántja a hajónk bal oldalát, elfordítva a hajónkat mégjobban. Elgörbül és kiszakad a korlát a hajótestből. Ezután már nem fog a horgony, kiakad. Mi pedig merőlegesen Balra rásodródunk a mooring kötelekre. Motort nem indíthatunk, ezt akartuk a gázzal elkerülni.

A helyzet kezelése: két-két ember eltartja hajónk oldalát a kikötött hajók orrától. Nem könnyű ez sem, pedig a mooring köteleik feszülnek a hajónk fenekének, ugyancsak eltartva hajónkat. Közben a jobb oldali szomszéd motoros kapitánya szól a kikötőmesternek, aki egy kis motorcsónakkal siet segítségünkre. Merőlegesen a szélre és a hajó hossztengelyére oldalra húzza hajónkat. Kihúz a mooriing kötelekről. Újra sebességbe tesszük a motort és elhagyjuk a veszélyzónát.

Ezután kb. 150 méterre megyünk tankolni, a gázolaj kúthoz. Innét is lefúj a szél, elsőre csak az egyik (far) kötelünket sikerül kidobni. 2.-3. próbálkozásra kidobjuk a közben megtoldott orrkötelünket. Így a kutas behúz minket a szélre merlegesen, a parttal párhuzamosan. Feszülten nézzük, ahogy pörög az óra, és mindenki magában az eseményeket elemzi.
Betankolunk 115 litert 154 euróért. Behúzzuk a köteleket, elagyjuk a kikötőt, majd vitorlát bontunk.

Cél: a kiindulási kikötő: Porto Villa Igiea Palermo.
Út közben végig szembeszelünk volt. Délben eláll a szél, reggelizünk, fürdünk. Utána nem sokkal delfinek játszanak mellettünk, nem túl játékosak, de azért ugrálnak, éa úsznak a hajó orra mellett. Vitorlás képek a hajóról. Motort indítunk, majd visszatérünk a vitorlákhoz. Közben kimentünk egy puffert a vízből. Negyedben megyünk egyik majd másik takkon. A szél erősödik, a hullámok nőnek, vágtatunk. Liftezünk föl-le. Néhány óráig így megyünk. Közben szendvicset majszolunk. Változik a szél iránya mégrosszabbra. Pontosan az uticélunk felől fúj. Ekkor úgy döntünk, nem akarunk éjjel érkezni a kikötőbe. Mivel a hullámok szinte teljesen meg-meg állítják a hajót, motort indítunk és egyenesen a célra megyünk. Este 6-ra kisimul a tenger, már csak 30-40 centisek a hullámok, közben bent folynak a rablórömicsaták, és fő vanília, majd a csoki "pudling".

Mire beérünk a kikötőbe este 8 óra. Először is tapasztaljuk, indulási helyünkre beálltak mások. Mi pedig más helyére álltunk. Felhívjuk a tulajdonost, hogy hova álljunk, ő kijön, de közben átálltunk egy újabb helyre. Megérkezve megnyutat, már jó helyen állunk. Vet néhány pillantást a korlátra, és kitűzi másnap reggel 9-re az átadást.

Hosszú nap volt. Volt benne minden. Utolsó napunk volt ez a vizen. Ilyenkor túránkat szokásosan egy közös kis vacsorával zárjuk. Néhányan az étterem előtt még eszünk valamit. Mindenki lezuhanyzik, szép ruhába bújik és indulunk a
kis helyi étterembe a kikötőnktől 5 percre. A többség tengeri izéket fogyaszt. Kardhal, polip, kagyló, rák.
Este fáradtan bújunk ágyba.

 

  

Szólj hozzá!

Címkék: baleset delfinek puding tankolás porto villa igiea búcsúvacsora

14.nap

2010.07.20. 19:41 akiga

14.nap:

 Horgony fel! Reggeli út közben. Újra széllel motorral, vegyesen magyünk a Mai cél San Vito lo Capo. Nem kéne motoroznunk, de a pilot könyv azt írja, a kikötője kicsi, és estére megtelik. Ezért inkább sietünk. A kikötőt óriási világítótorony jelzi. A város mögött hatalmas szikla. Festői a hely. Sietségünk oka, egyebek mellett, hogy be is kéne vásárolni, sört, zöldséget, kell venni. A kikötőben pillanatny megfeneklés egy jelöletlen homokpadon, de egy gyors hátramenet megoldja a problémát. Hiba nélkül kötünk ki. 3-man boltba mennek, kapitányunk elintézné a papírmunkát, de szieszta van. Később kiderül, hogy a bolt sem 4-kor zár, hanem akkor nyit a szieszta után. Nem is könnyű megtalálni. Közben kihordjuk a szemetet szigorúan szétválogatva. Utána újabb izgalmak.
 Búvárkodunk a homokos strandon a partról, a kikötő mögött. Közeben melénk köt egy motoros, és berántja egyik kötelével egy száradó törölközőnk a vízbe. Persze mi akkor még azt hittük anya "kedvenc fehér blúza" az. Gondolkodunk a mentőakción, de az olajos vízbe nem sok kedvem van bemenni. A kikötőmester egy pici 15 centis horgonnyal kihorgássza a fenékről. Megkönnyebbülünk, csak egy kincstári törölköző. Utána újra búvárkodás, kicsi halak, néhány jól sikerült kép.
 Kint a parton hatalmas turista élet van! Rengeteg nép. Több utcányi sorban gyülekeznek az éttermek, fagyizók, szórakozóhelyek. Végül is több hullámban fedezzük fel a helyet. Nincs nagyon kedvem a sok ember közt mászkálni. Venni sem akarok semmit. Aztán két sörrel, végülis visszamegyünk a kikötő mellé a homokos strandra. Ahol a vizibicikliken ülve a hallgatjuk egy étterem élőzenéjét, és a tenger hullámzását. Éjfél körül véget ér a móka. Visszatérünk a hajóra. Közben a többiek már lefeküdtek.
 

Szólj hozzá!

Címkék: búvárkodás san vito lo capo

13.nap

2010.07.20. 19:39 akiga

13.nap:

 Az akropolisz fényeit leoltják, de kirajzanak a halászok a kikötőkbő,l így az ügyeletesek nem maradnak szórakozás nélkül. egész éjjel halljuk halkan a pöfögő csónakokat és látjuk a sok mozgó fényt a vizen.
 Reggel 5 körül indulunk tovább. A nyugodt vizen hátszélben néhány csomóval haladunk. Tejkészítés a hajón: tejpor fejés a zacskóból az üvegbe, majd vízzel jól összerázzuk. Olyan íze van mint az ESL vagy az UHT tejnek. Semmivel sem rosszabb.
 
 Kezdeti jó szelünket motorozás váltja ismét, majd hátszél, háromnegyed. Jól haladunk. Délután csak az horgonyzáskóhoz kell motor. Favignana (Egadi-szigetek) egyik északi öblében dobunk horgonyt este 5 körül. Azonnal mindenki a vízbe megy. Gazdag az élővilág. Látunk lepényhalat, polipot, sok kis apró halat. Közben elkészül a vacsi. Mai menü: bundás kenyér. Kezd romlani a máltai kenyér.
 Este lassan feléljük utolsó sörtartalékainkat, kint a decken heves társalgás lengyel, magyar, székely, román, politikáról, rendszerekről, és rendszerváltásokról. A fiatalabbaknak bennt kártyázás, és nassolás. Lassan elalszik az egész öböl. A hajók elcsendesednek, jönnek a csillagok. Még kicsit kint kártyázunk ügyeletben 2-ig, majd jön a váltás. A hajnal, még egy kis hajnali fürdés, és megyünk is tovább. 

Szólj hozzá!

Címkék: búvárkodás bundáskenyér egadi szigetek tejkészítés

12.nap

2010.07.20. 19:37 akiga

12.nap:

 Reggel a nap fürdéssel indulhat, mert csak 9-kor húzzuk fel a horgonyt. Készül fénykép meduzáról, tengericsillagról. Folytatjuk utunkat az Egadi szigetek felé. Egész nap megyünk, és közben fürdünk. Szél és szélcsend váltogatja egymást. Néha motort indítunk, néha várjuk a szelet.

 Sötétedés előtt dobunk horgonyt egy kisebb kiszögellés, Selinunte ősi romjai mellett.
Selinuntét a görögök alapították i.e.628-ban. Főleg a búzakereskedelemből és bortermelésből jött a haszon, ezért virágzó város épült ki. Ma ez Európa egyik legjelentősebb régészeti lelőhelye. Jórészt még feltáratlan a több négyzetkilóméteres terület. 300 évig virágzó városnak két (azóta feltöltődött) kikötője is volt. És a legnagyobb ismert akropolisz is itt van.
 
 Többfelé válik a csapat. Ki bocival, ki úszva derítené fel a partot, míg páran az egyszerűség kedvéért a hajón maradnak. Mire az úszók kiérnek megérkezik a partraszállók másik csapata is. Érdekes látvány lehetünk gy-vel az esti városképben. Fürdőnadrág, derekamon uszony, búvárlámpa, nyakamban búvárszemüveg és pipa, természetesen mezítláb. Rendesen megnéznek minket. Elsétálunk a romváros bejáratáig. Természetesen zárva van már. Utána az éttermekkel csecse-becse árusokkal teli tengerparti úton sétálunk végig vissza a strandra, ahonnan már jócskán sötétben úszunk vissza a hajóra. Fél óra múlva visszetér a csónakos különítmény is. Kezükben friss áruval: Barack, és bor. Újra éjbe nyúló beszélgetés veszi kezdetét.
 Éjféltől az ügyeletesek veszik át a beszélgetők helyét. Gyönyörködhetünk a változó színnel kivilágított akropoliszban.

Szólj hozzá!

Címkék: búvárkodás selinunte

süti beállítások módosítása